Kéz - láb - száj betegség

Már amikor ez az egész elkezdődött eldöntöttem, hogy ha túl leszünk egyszer az életben rajta, akkor megírom nektek a történéseket, mert én vajmi kevés információt találtam, amikor az ordító 2 éves mellől potyogó könnyekkel és kapkodó kézzel böngésztem jóbarátomat a guglit.

De ne szaladjunk előre ennyire, kezdjük az elején, lineárisan fogok haladni az időben, ugyanis a célom ezzel a bejegyzéssel, hogy elmeséljem nektek nekünk mik váltak be ez ellen a szörnyű vírus ellen - hátha egy icipicit másnak is segít. Hangsúlyozom: én nem vagyok orvos, csak egy átlagos édesanya, ezért amennyiben ennek a betegségnek a gyanúja merül fel nálatok keressétek fel a megfelelő szakembert. Én most a saját tapasztalataimat fogom leírni.

1. fázis - A sejtelem / PÉNTEK

Szeptember eleje volt, és péntek délután, Bubut épp csak elhoztam a bölcsiből, mikor óvó kezeimmel érzékeltem, hogy picit meleg a homloka. Persze azonnal elkezdtem vadászkopóként fülelni, hogy nem szörcsög/köhög-e, ugyanis nálunk a krupp visszatérő ellenség, és általában az szokott hasonlóan kezdődni. De azért nagyon nem izgultam túl a dolgot, valljuk be kisgyerekes szülőként a bölcsikezdés óta cirka minden második héten szembenézünk valami könnyed vírusfertőzéssel, szóval úgy voltam vele hogy a hétvégén lehet hogy majd picit lázas lesz, de kipiheni. 
Estére annak rendje és módja szerint fel is ment a láza, bújós kis szotty lett és aludni szeretett volna hamar, így is tettünk: jól betakargattam, megdupláztam a C vitamin cseppeket az éjjeli babateájában, és elmormoltam egy néma imát hogy ússzuk meg ennyivel.

Főleg hogy ezidőtájt három kellemes vírus is keringett a bölcsis berkekben: egy hányós-fosós, egy "sima" influenzás, és a gyermekorvosi rendelőkben pletykaként is csak suttogva emlegetett "kéz-láb-száj vírus", ami már így önmagában is olyan rosszul hangzott hogy igazából akkoriban utána sem néztem, csak gyorsan bemantráztam hogy na ez minket úgysem fog érinteni. 

Haha, az életnek van azért humorérzéke. 

2. fázis - A lappangás / SZOMBAT & VASÁRNAP 

Másnap reggel valami csoda folytán magamtól ébredtem (ezt mi édesanyák körülbelül a Szent Grállal soroljuk egy polcra), se ébresztő, se sírós "anyanyanyanya" kiabálás, csak csend és béke honolt mindenütt a lakásban. Rögtön gyanús volt a szitu, át is galoppoztam Csabi kisfiam szobájába, aki mélyen aludt még az ágyában, így hitetlenkedve kióvakodtam és ittam egy kávét. Ez most témaidegennek tűnhet de meg fogjátok érteni, ez már ugyanis a vihar előtti csend volt, és az utolsó pont a hullámvasúton - mikor megérzed a mélységet de még nem zuhansz. 

Egészen vasárnap délutánig, amikor is mintegy véletlenül észrevettem a szája sarkban valami pörsenés félét - majd fél óra múlva még egyet, és még egyet.... rövidítek: estére az egész szája kiütésekkel, pontosítok apró kis hólyagokkal volt tele. Sírósságának tavasza örök hisztérikus téllé változott, és éreztem hogy valami olyan előtt állunk amire nem számítottunk. Itt azért már elkezdtem gyanakodni valami vírusos cuccra, de még nem realizáltam a betegség mértékét, nurofent kapott, és megnyugodva el is aludt, éjjeli felriadásaival együtt is nyugi volt....egészen másnap reggelig.

3. fázis - A bizonyosság / HÉTFŐ 

VASÁRNAP reggel ugyanis úgy ébredt, mint aki egész éjszaka egy varangyos békával csókolózott - az előző napi apró pettyek fehér hólyagokká teltek, (igen tudom hogy undi, de ez egy ilyen, igazi rohadék betegség, nem hagyok ki semmit) és csak azt tapasztalatuk, hogy folyamatosan sír. Az első sokk és teljes döbbenet akkor ért, amikor a pelenkázás közbeni sírás közben belenéztem a szájába, és megpillantottam a teljes nyelvét és torkát borító hólyagokat. El sem tudom képzelni mennyire fájhatott ez neki, hirtelen annyira kétségbe estem, hogy nem is tudtam hová kapjak: de az biztos volt hogy ez nem valami könnyed kis fertőzés, itt baj van. 

Természetes volt, hogy nem viszem be a bölcsibe, sőt be is telefonáltam hogy valószínűleg ez most eltart majd pár napig, jelzünk ha javulás áll be. A szokásos gyermekorvosunk aznap nem volt elérhető, így azonnal kiguglizva hogy miről is van szó, az egészségügyis nagyszülők segítségével elkezdtük kezelgetni Csabi sebeit. Nehezített a terepen, hogy szegény férjem pont aznap hajnalban utazott el 4 napos üzleti útra, így azonnal beszerveztem a nagyikat (és tízszeresen hálát adtam értük), hogy jöjjenek segíteni mert ezt egyedül nem szeretném végigcsinálni. 

Kezdésnek (gyermekorvos híján) megkérdeztük a helyi gyógyszertár tündéri gyógyszerész hölgyeit is, hogy mit javasolnak, ezek alapján összeraktunk egy kis vészcsomagot amíg nem kapunk biztos diagnózist: a fájdalmaira Nurofen kúpot kapott, a teájába dupla adag C vitamin és D vitamin cseppet illetve Fenistil cseppet, a szájsebeire kívülre Anaftint, és Betadint felváltva kentük, szájon belülre pedig Glycosepttel átitatott vattával töröltük át a sebeket nagyon óvatosan. 

A nap nagy részében levert, gyenge, sírós volt szegénykém és a magas láz is kitartott, így örültem hogy többször aludt, ilyenkor nyugtalanul én is próbáltam pihenni a kanapén egy kicsit. Jól is tettem így visszagondolva mert ezek tükrében képzelhetitek az éjszakánkat.

4. fázis - A diagnózis / KEDD & SZERDA

Kedd délután bejutottunk a rendelésre, ahol megerősítették a betegséget, és a felülfertőződést is, szegénykém szája ekkorra már annyira rettenetesen nézett ki hogy inkább a rendelő előtt várakoztunk, és külön behívtak minket, mert tényleg senkivel nem akartuk hogy érintkezzen - nem hogy az ott várakozó gyermekes családokkal. Láthatóan nagyon nagy fájdalmai voltak, konkrétan erőltetnünk kellett az ivást, amit a doktornőnk meg is dícsért, mondta hogy ez az egyedüli oka annak amiért Maki még nem került kórházba. (Sajnos a legtöbben nem kerülik el.)

Ennek a betegségnek a legnagyobb veszélye ugyanis a kiszáradás: a sebes, hólyagos nyelvű, torkú gyermek ugyanis legkevésbé enni és inni szeretne, sőt elég élénken tiltakozik ellene ami lássuk be érthető... Szülőként pedig hasonlóan iszonyatos érzés megküzdeni az itatás mizériájával, miközben a szenvedő gyermeked akarata ellenére próbálsz belediktálni néhány korty vizet a nagyobb jóért. Egyszóval nagyon nehezen viseltük, de szerencsére a doktornő gondolkodás nélkül kicsit erősebb gyógyszereket írt fel Csabinak, antibiotikumot és egy másfajta lázkúpot (Germicid C) is kapott azzal a jótanáccsal, hogy a lázkúpokat 3 óránként felváltva alkalmazzuk, így hatásosabbak. 

Valóban, az antibiotikumot már aznap este bevette (probiotikumot se felejtsetek adni mellé!) és a váltott kúpos lázkezelés hatására aznap éjjel már 4-5 órát is aludt egyhuzamban. Ami még nagyon bevált, és aznaptól alkalmaztuk az a Zovirax szuszpenzió (szirup) volt, iszonyatos ízű, de igazi vírusgyilkos cucc. Ezt a két napot emlékeimben a rettegés 48 órájának neveztem el, maradjunk annyiban hogy soha még nem voltam ennyire fókuszált, határozott és kitartó: az adrenalin lökött előre hogy kimerülten is cipeljem, öleljem, simogassam, ringassam, gyógyszerekkel segítsem a kis ordító, beteg bébimet, majd amint elaludt én is kidőltem. 

6. fázis - A lábadozás / innentől MÁSFÉL HÉTIG

Mondhatnám, hogy innentől már csak felfelé vitt az út, de hazudnék. Szombatig folytatódott a sírós, alig ivós, semmit sem evős napok sora, Csabi gyenge és beteg volt, egyedül a szája környéki hólyagok kezdtek egyre jobban összemenni és az antibiotikum hatására mintha... ismétlem mintha napról napra apró lépésekben javult volna a helyzet. A bezártság azonban nagyon megviselt minket, a vírusfertőzés miatt értelemszerűen se játszótérre, de még utcára se nagyon tudtunk kimenni.

Babakocsiban azért levegőztettem Őt minden nap egy 15-20 percet, de általában ezek is sírásba fordultak, leginkább az esett jól neki ha az ölembe kucorodva ücsöröghetett vagy betakarózva mesét hallgatott míg a pocakját simogattam. Bevallom engem nagyon megérintett hogy ennyire össze voltunk zárva, olyan pici és törékeny volt ezalatt a betegség miatt mint utoljára pici baba korában, így a fáradtságom ellenére mély örömmel kényeztettem és szeretgettem a kis beteget. 

Azt talán mondanom sem kell, hogy mindent ezerszer lemostam és fertőtlenítettem (pedig nem vagyok tisztaságmániás), ennél a betegségnél ez kiemelt fontosságú - Csabi kezét is rengetegszer megmostam és ügyeltem rá, hogy minél kevesebbet érjen a sebeihez. 

A hét végi kontrollon még mindig csak hümmögetett a doktornő, jól sejtettem hogy nem lesz elégedett, de azt mondta hogy azért javul a helyzet: sajnos ez egy fránya makacs betegség, türelemmel kell várakoznunk - legalább még 1 hetet. Jeleztem a bölcsi felé az állást, egy emberként szurkoltak Makinak és várták vissza nagyon.

Az ivási nehézségek ellenére valami csoda folytán mindig sikerült elérni a napi kötelező vízmennyiség elfogyasztását, rengeteg trükkel tereltem el a kisfiam figyelmét, hogy óvatosan megitathassam. Aztán 5-6 nap után szépen lassan elkezdtek múlni a hólyagok és Csabi mindig vidám kedve is visszatért kisebb időszakokra.

A teljes gyógyuláshoz kicsit több mint 2 hét kellett és mire elmúlt, sajnos én is elkaptam ezt a feneséget, de erről majd egy másik bejegyzésben mesélek nektek. :)

A kézmosós kép forrása: Femina.hu, a többi kép az EkaVlog személyes tartalma, felhasználásuk engedélyköteles.